Tisztelt Olvasó!

Köszöntöm Önt a KASZÓ-LIFE projekt (LIFE12 NAT/HU/000593) honlapján!

Örömünkre szolgál, hogy a KASZÓ Erdőgazdaság Zrt. és az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) alkotta konzorcium 994.126 euró támogatást nyert az “Enyves éger (Alnus glutinosa) és magas kőris (Fraxinus excelsior) alkotta ligeterdők (Alno-Padion, Alnion incanae, Salicion albae) helyreállítása és megőrzése Kaszó területén” című projektje megvalósítására az Európai Unió LIFE+ programja keretében.

A projekt célja a Nyugat-Belső-Somogy kistáj területén található Natura2000 területeken a degradálódott élőhelyek rehabilitációja. A projekt keresi azokat a lehetőségeket, amelyek a Natura 2000 részét jelentő Szentai erdő területén az erdők, kisebb lápos, valamint füves területek vízellátásának javítását, illetve a csapadék területen tartását célozzák, ezáltal stabilizálva a kedvező ökológiai állapotot.

A tevékenységeket 2013. szeptember 1-én megkezdtük, a tervek szerint 5 év múlva zárjuk azokat. Az úgynevezett természet-megőrzési akciókat 2014-2015 telén hajtjuk végre – teljes mértékben figyelembe véve a területen található növény- és állatfajok vegetációs időszakainak jellemzőit, így a legkevésbé zavarva életterüket. A természet-megőrzési tevékenységek keretében sor kerül a Bükki víztározó kialakítására, a Baláta tó rekonstrukciójára, a Kűvölgyi tórendszer kotrására és két újabb tóval való kibővítésére is. A vízfolyások vízvisszatartási képességének javítására fenékbordák beépítését tervezzük. A vízvisszatartási képesség növelése érdekében végrehajtott akciók eredményeit folyamatosan figyeljük annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érhessük el a terület vízellátottságának javítása érdekében. A nem őshonos, ún. invazív növények irtása mellett a szolgálati utak kijavítására is sor kerül. A projekt keretében mintegy 960 m hosszú tanösvényt alakítunk ki két pihenőhellyel. 

Reményeink szerint nagy érdeklődés kíséri majd a szakembereink által vezetett túrákat, amelyek során eddig nem látogatott területekre is bemerészkedünk, olyan információkkal szolgálhatunk, amik hozzájárulhatnak a résztvevők természetvédelem iránti elkötelezettségének növekedéséhez.

A projekt megvalósítása során nem feledkezünk el a helyben, illetve a közelben élők és gazdálkodók érdekeiről sem: folyamatos tájékoztatást adunk a tevékenységek előrehaladásáról. Az eredményekről és azok hatásairól tanulmány keretében a szakmát is informáljuk, a legjobb gyakorlatokat kiemelve. A projekt révén Kaszó település és a környező erdők nemzetközi szakmai érdeklődésre is számot tarthatnak a projekt végére tervezett nemzetközi konferencia és helyszíni látogatás kapcsán.

Örömünkre szolgálna, ha honlapunkat gyakran látogatná, észrevételeit kérdéseit megosztani projektcsapatunkkal.

Sikeres böngészést kívánok:

Galamb Gábor, vezérigazgató

KASZÓ Zrt.

 

A projekt főbb adatai:

  • Koordináló kedvezményezett: KASZÓ Zrt.
  • E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Költségvetés: 1.327.189 €
  • Az EU pénzügyi hozzájárulása (75%): 994.126 €
  • Kedvezményezettek pénzügyi hozzájárulása: 333.063 €
  • A projekt időtartama: 60 hónap (01/09/2013 – 31/08/2018) 

A végső szerencsejáték: A vezető online kaszinók átfogó áttekintése

Ahhoz, hogy megtalálja a legjobb online kaszinókat Írországban, figyelembe kell vennie az olyan kulcsfontosságú tényezőket, mint az engedély státusza, a játékok választéka, a fizetési módok kényelme, a vonzó bónuszok, a tisztességes játék hírneve és a megbízhatóság. Ha a kaszinó kiválasztása ijesztő feladatnak tűnik az Ön számára, az ír online kaszinók átfogó listája segít Önnek a biztonságos szerencsejátékos utazáson. A montycasinos.com kaszinók listája Minden hónapban frissül, kézzel állítjuk össze az Írországban elérhető több száz online kaszinóból, és mindegyiket ellenőrizzük és minősítjük a minősítési ajánlásaink szerint. Az online nyerőgépek olyan digitális kaszinójátékok, amelyek a hagyományos nyerőgépek élményét utánozzák, lehetővé téve a játékosok számára, hogy virtuális tárcsákat pörgessenek, szimbólumokat párosítsanak a nyerővonalak mentén, és potenciálisan különböző nyereményeket nyerjenek, beleértve készpénzt, ingyenes pörgetéseket vagy bónusz funkciókat, a témák és grafikák széles skálájával. A montycasinos.com oldalon egy átfogó útmutatót talál az online nyerőgépekről, ahol felfedezheti a valódi pénzes és ingyenes játéklehetőségeket, valamint a legjobb nyerőgépeket szolgáltatók szerint besorolva, ezért mindenképpen nézze meg. Itt bemutatjuk a legjobb ír kaszinók értékelését, elmagyarázzuk, hogy mindegyik miért érdemli meg a helyét a listán, és gondoskodunk arról, hogy minden szükséges információval rendelkezzen a magabiztos regisztrációhoz.