Engedje meg, hogy felhívjuk figyelmét a 2018. május 29-30. között, a KASZÓ Zrt. és a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet KASZÓ-LIFE (LIFE12 NAT/HU/000593) projektje keretében szervezendő nemzetközi konferenciára.

A 2013. őszén indult projekt fő célja az erdővel borított területeken található felszíni és felszín alatti vizek visszatartása, hogy azok hosszabb ideig hasznosuljanak az erdei társulások számára.

Ebből adódóan a konferencia fő témája a víz erdőben betöltött szerepe, az erdészeti vízgazdálkodás azon gyakorlati módszereinek és új lehetőségeinek megismerése és ismertetése, amik a globális felmelegedés okozta szélsőséges időjárási körülmények kiküszöbölését hivatottak az erdei ökoszisztéma számára csökkenteni.

 

Az első nap délelőttjén a felkért előadók általános tájékoztatást tartanak a témával kapcsolatban, valamint a KASZÓ-LIFE pályázatot mutatjuk be terepi programmal egybekötve. Másnap délelőtt a vendégelőadóknak nyújtunk lehetőséget a témához kapcsolódó szakmai előadásaik megtartására. Amennyiben Ön a részvétel mellett előadást is szeretne tartani, kérjük, hogy az alábbiakat jelezzék felénk. A képviselt szervezet neve, az előadás címe, rövid összefoglaló. Az előadások tervezett hossza 15-20 perc. Jelentkezését 2017.12.20-ig küldje el a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. A konferencia során lehetőséget biztosítunk poszter kihelyezésére. Amennyiben poszterrel szeretne bejelentkezni, úgy annak címét és rövid összefoglalóját kérjük, küldje el a fenti időpontig a megadott címre.

A konferencia nyelve angol és magyar, szinkrontolmácsolás az előadások alatt biztosított.

A konferencia az előadással érkező vendégek számára ingyenes, a fennmaradó ingyenes helyeket jelentkezési sorrendben töltjük fel. A támogatott létszám felett lehetőség lesz részvételi díj megfizetésével is részt venni a konferencián.

A konferencia részletes programját és a részvételi díj összegét, valamint a regisztrációs felület linkjét a későbbiekben küldjük.

 

Előzetes program:

Érkezés: 2018. május 28. 16.00-tól.

 

2018. május 29.

7.00-8.30 Reggeli

8.30-9.00 Regisztráció

9.00-10.10 Előadások

10.10-10.30 Szünet

10.30-11.50 Előadások

11.50-13.30 Ebéd

13.30-17.00 Terepi program

18.30- Vacsora


2018. május 30.

7.00-8.30 Reggeli

9.00-10.10 Előadások

10.10-10.30 Szünet

10.30-12.10 Előadások

12.10-13.30 Ebéd

13.30-Hazautazás